20. Melaka – Merry Christmas

Ekkor:

Eljött hát karácsony napja is! Reggel még a nyüzsgő Kuala Lumpurban ébrendtünk, ahonnan a csodás Thean Hou templomot és a felhőkarcolók között megbújó városi dzsungelt magunk mögött hagyva, néhány órás bérelt buszos utazással jutottunk el életünk első külföldön töltött szentestéjének helyszínére Melakába. A sűrű délelőtti program annyi élményt nyújtott még nekünk felnőtteknek is, hogy megérkezésünk után úgy döntöttünk, hogy ma ki sem tesszük a lábunkat a szállodából. Főleg azért is, mert az ünnepre való tekintettel egyenesen egy Hiltonban foglaltunk szállást.

És bizony igaz, hogy Ázsiába csak eljutni drága! Az árakat az otthoniakkal összehasonlítva, szó szerint vicc kategória, amit ezért a csodás helyért fizettünk. Természetesen a svédasztalos reggeli is jár alapból, amit egy akkora étteremben fogyaszthatsz el, hogy megéhezel míg az egyik végéből a másikba elérsz. És akkor még nem is beszéltem a feszített víztükrű tetőmedencéről. Na jó, inkább mutatom.

Több mint 2 hete úton vagyunk és a rengeteg élménynek, valamint a konstans 30 fok körüli hőmérsékletnek köszönhetően közel sem annyira karácsonyi a hangulatunk, mintha a megszokott mézeskalács és bejglisütéses hagyományainkat követnénk, de nem is célunk, hogy ugyanazt érezzük itt távol a hazánktól, mint amit általában decemberben szoktunk otthon. A szálloda, alapból minden kulináris igényt kielégítő – de ma extra karácsonyi vacsorát felvonultató – svédasztalos éttermében vacsoráztunk, ahol a gyerekek kedvükre rendelhették az alkoholmentes koktélokat, amit még napokkal ezelőtt valamelyik tikkasztó városi felfedezőút közben ígértünk meg nekik, csak hogy kitartsanak.

Mi már indulás előtt tartottunk otthon négyesben egy előkarácsonyt rengeteg ajándékkal, amiket nem szerettünk volna magunkkal cipelni több ezer kilométerre. Így aztán szerencsére idén teljesen kimaradt az egész decembert jellemző “Mit kapok karácsonyra?” naponta többször megismétlődő kérdéssorozat a gyerekek részéről és a “Ha nem viselkedsz jól, nem lesz ajánédék!” teljesen hatástalan és tét nélküli fenyegetőzés a szülők részéről. Az adventi naptárazásról viszont képtelenek voltak lemondani a lassan tini korba lépő gyerekeim, ezért praktikusan és helytakarékosan, valamint mind a négy nagynak együttesen megfelelő megoldást kellett találnom. Amit kedves barátnőm, Petrának köszönhetően rövidre is zártam a blogjáról letölthető és kinyomtatható 24 db adventi találós kérdéssel. Már csak minden nap meg kellett fejtenünk egyet, ami néha még a szülőknek is kihívás volt 🙂 Az itteni ajándékozást már jó előre lebeszéltük, hogy szent este a két család ad egymásnak valami apróságot, jelképeset, vicceset.


Hozzászólás