2. Útitársak

Ekkor:

2017 elején kezdődött, amikor Zsuzsiék egyszer csak bejelentették, hogy Mumbai-ba költöznek, mert Csabi a férje elnyert egy kinti melót. Nyeltünk nagyokat, hogy akkor most mi lesz, hogyan bandázunk ezentúl, mikor főzőcskézünk újra együtt, a gyerekeink meg mikor ordibálják végig a délutánt a trambulinból a kerten át a patakpartig rohanva. Nem hagytak sokáig kétségek között, már jött is a válasz, hát majd megyünk mi is, oda ki, hozzájuk és az majd milyen jó kaland lesz!  Szóval egy kósza gondolatnak indult az egész, aztán lassan 1 év alatt komoly terv lett belőle.

mi négyen, a Horváth család

Először úgy volt, hogy akkor csak meglátogatjuk őket Indiába és slusszpassz, 2 hét és már jövünk is haza, de aztán Zsuzsi belendült! Mert ha már kimegyünk, miért is ne utaznánk onnan tovább, hiszen Mumbaiból annyi minden csak egy karnyújtásnyira van. Alig pár hónap leforgása alatt egyszer csak azt vettük észre hogy a sokadik repjegyet foglaljuk, így került be az útitervbe India után Malajzia és Kambodzsa is. Most már tudjuk, Zsuzsi megszállott, vigyázni kell vele, mert ha nem figyel az ember egy szempillantás alatt a nyakába szervez egy egy hónapos ázsiai körutazást, Te meg csak pislogsz, hogy akkor most hogyan old ezt meg a munkahelyeden, na meg persze a suliban. Némi fejtörés után ezt is kitaláltuk, hiszen, ha decemberben megyünk, akkor a karácsonyi szünetet beleszámítva meg még egy-két taknyos lázas megfázásos otthonlétet is mondjuk hozzákalkulálva, akkor alig marad ki az ember a normál kerékvágásból. Azt a kevéske 2 hetet meg jó előreszervezéssel és melóval, a gyerekekkel meg egy kis útközbeni tanulással simán megoldjuk!

ők öten, a Lengyel család

2 hozzászólás Új írása

  1. Zsuzsi's avatar Zsuzsi szerint:

    Megszállott vagyok, hahaha!:)
    Azért azt is tegyük hozzá gyorsan, hogy egy fél hangnyi ellenkezést nem hallottam soha!
    Néma gyereknek anyja sem érti a szavát;)!
    Na de a lényeg, nincs visszaút az már egyszer tuti!

    Kedvelés

    1. Kata's avatar Kata szerint:

      🙂 talán nem is akartunk ellenkezni, mert ennyire szuper szervezést egy profi utazási irodától se kaptunk voltak!

      Kedvelés

Hozzászólás a(z) Zsuzsi bejegyzéshez Kilépés a válaszból